Ugróbéka

Bababarát kórház? (2. rész)

2018. május 17. - Ugróbéka anyukája

Ha az első részt még nem olvastad: "Bababarát kórház? (1. rész)"

Délben (talán a harmadik nap) – gyakorlatilag felróva, hogy egyáltalán ott mersz tartózkodni – nem szólnak, hanem pikírt megjegyzést tesznek, hogy már te is vagy olyan normális állapotban, mint bárki a hüvelyi szülés után másnap, úgyhogy kinn van az ebéd a folyosón, ne várjam, hogy a helyembe hozzák. Ezt nem is gondoltam. Csak egy pár rendes szó, az jólesett volna. Majd az ápolónő azt is a szemem közé vágta, hogy fél órám van az evésre, aztán elviszik. Így legalább tudtam, hogy aznap nem eszem kórházi kosztot. Ugyanis pont ekkor volt esedékes a gyermekem táplálása is, tápszerért is el kellett mennem.

És délután már csak arra vágysz, hogy megérkezzen a párod, az anyukád, a párod anyukája, vagy bárki, aki vigyáz a kicsire, amíg te lezuhanyzol. Ami teljességgel szabálytalan. Mert egy (ebben?) bababarát kórházban a szobába a látogatók nem léphetnek be, de influenza- és egyéb járvány idején a bébit sem lehet kivinni… Ahogy ezt egyik reggel pattogva tudtunkra adta egy felettébb buzgó nővér, majd ennek megfelelően délután ki is paterolt mindenkit, akit látott és akit nem – rettegésben tartva az egész osztályt. Természetesen azzal az emlékeztetéssel, hogy előre figyelmeztetett minket. Szerencsére előkerüléséig már túlvoltam a fürdésen. 

Hozzátenném, hogy a vendégek nem elsősorban az anyukát szeretnék látni, és bár megértem az aggodalmat az újszülöttek egészségi állapotát illetően, lehetne olyan köztes megoldással segíteni és biztosítani a családok együttlétét, ami nem akadályozna minket és nem veszélyeztetné a gyermeket. Például fenntartani egy öltözőt kézmosóval, egy széfet vagy ruhatárat a kabátoknak, vagy köpenyt a vizitelő családtagoknak. Minden csak szervezés (és embermennyiség és pénz… –ami az egészségügyben nincs) kérdése. 

A fürdésre visszatérve, egy kismama épp a szemem láttára és fülem hallatára kérte meg a csecsemős ápolónőt, hogy vigyázzanak a gyermekére, amíg elmegy letusolni. A nővér kelletlenül beleegyezett, bár megjegyezte, hogy addig nyugodtan otthagyhatja a kiságyban is a babát. (Nem tudom, ki tenné ezt meg szívesen az újszülöttjével. Jó, hogy esetleg ott van a szobatárs, de ha sírni kezd a bébi, nem biztos, hogy tud vagy akar vele valamit kezdeni, nem beszélve arról, hogy a másik gyermekre is átragadhat a bömbölési kedv, és akkor nyilván a sajátját vigasztalja.) És aztán azt is hozzátette, hogy végülis 30 gyerek is elférne náluk. Ebből pedig azt a következtetést kell levonnom, hogy ez az ál-bababarát kórházság nem elsősorban a kismamák kényelmét és a babák jólétét szolgálja, hanem így lehetett spórolni a személyzeten, ami egyrészt nincs, másrészt a maga alacsony fizetésével is drága. 

És a babának, ha valahova mennie kell – fürdetés, vizsgálat, mérés, bármi –, viszik. Mindegy, hogy alszik vagy nem, eszik vagy nem, minden türelmi idő nélkül. A legdurvább az volt, amikor a szobatársam kislánya éppen táplálkozott, a nővér bejött, gügyögött, hogy milyen aranyosan szopizik, majd azzal a lendülettel lekapta az anyuka melléről a gyermeket, hogy ő most ezt meg azt csinálja vele… 

Csoda, hogy innen mindenki szabadulni akar? Kész szerencse, hogy a lázmérők irracionális értékeket mutatnak. Annyira, hogy a szobatársam egyszer 10 percen belül háromszor mérte újra a testhőjét, hogy végre egy – a személyzet által – elfogadhatónak tartott értéket tudjanak felírni. A másik saját mázlim, hogy az utolsó nap már nem voltak kíváncsiak a vérnyomásomra, ami előtte való nap még soha nem ugrott ilyen magasra, de épp határértéken belül megállt. 

Már majdnem feladtam, de aztán mégis sikerült megtalálnom ismét azt a bejegyzést, amikor egy kismama arról számolt be, hogy szülés után a kórházban egy külön szobában lehetett nem csak az újszülöttel, hanem az apukával együtt. És hogy bár 0-24 órára kérték a kisgyermeket, éjszaka sírt, ezért leadták a nővéreknek… Azt hittem, nem magyarországi eseményekről beszél, de aztán utánanézve kiderült, hogy egy budapesti kórházról volt szó, és rákeresve persze arra is fény derült, hogy magánklinika… Valahogy számomra ekképpen festene egy bababarát kórház. Sőt még az éjjel rívó baba is maradhatna, ha ott lehetne Apa. 

Nálunk ez éppen fordítva történt meg azon a bizonyos frontos estén. A nővér azt is megosztotta velem, hogy nála is volt egy újszülött (gondolom, császármetszéses), de nem tudott mit kezdeni a sírásával, úgyhogy kivitte az anyukájához… 

Nagyon szép és jó, hogy az anya mellett egész nap ott van a bébi, megnyugtató a tudat, egyből meg lehet tanulni mindent, amitől előtte esetleg félt, hogy nem tudja megcsinálni (persze nagyjából saját maga tapasztalja ki, mert tényleg egyedül és – főként azonnali és feltétlen – segítség nélkül van), de a felépülésére koncentrálás helyett – ami az első napokban különösen lényeges lenne – más egész napos elfoglaltsága van: a kisbaba mindennemű és természetesen elsődleges fontosságú gondozása. Ezért kéne oda egy Apa, vagy egy nagymama. 

És nem segített volna túl sokat a VIP szoba sem – ami egyébként foglalt és többszörös várólistás volt –, csak annyit, hogy van hozzá saját fürdőszoba (azért az nagy előny), meg nincs szomszédod (az nem mindig). Persze 6 napot nem szívesen fizettem volna ki érte, mert annyi erővel hotelben is lakhattam volna valami kedvezményes csomaggal – akár teljes ellátással –, ahol nem törnek rám ötpercenként. 

Szándékosan nem nevezem meg a kórházat. Kérdezhetnéd, hogy miért hívhatja magát egy ilyen intézmény bababarátnak, hogy miért nem tettem egyéb lépéseket. Mert nem tehetnek róla. Mert nem szeretném még jobban ellehetetleníteni az ott dolgozókat, és főként nem szeretném enyhén szólva kellemetlen helyzetbe hozni az orvosomat, aki minden tőle telhetőt megtett értünk. 

Ámulva olvastam egy hollandiai szülés történetét is – ahol tényleg az a legfontosabb, hogy a kismama a kezdetekkor pihenjen –, miszerint a védőnő a hazaérkezést követő napokban főz, mos, takarít, és elviszi a nagyobb gyerekeket óvodába, iskolába. Mi sem panaszkodhatunk a védőnőnkre – bár tudom, hogy vannak közöttük is elrettentő példák (hol nincsenek?) –, kedves, minden kérdésre azonnal válaszolni tud, (majdnem! :-)) mindenre van egy ötlete, de azért – egy másik rendszerben – a háztartási munka a nagymamákra maradt. ;-)

Előkészületben: "Szoptatási nehézségek"

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr8013965808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aldric 2018.05.21. 16:57:07

Köszönjük a megjelölést a posztban (a császáros szülők vagyunk). Valójában Magyarországon mégcsak nem is minden magánkórházban lehet együtt lennie egyértelműen a kispapának és a kismamának, és a gyereknek is. A Maternity az egyetlen a három magyar magánkh közül, ahol nincsenek közös szobák (mármint több anyának), a Róbertben vannak, a Rose-ban pedig (legalábbis 3 éve még így volt) egy kanapén alhat a friss apuka.

Nagyon tetszik, hogy végre valaki, aki bevallja, hogy bár menne és megy is egyedül, azért jobb lenne, ha az egész család együtt kezdhetné a kinti életét.:)

Ugróbéka anyukája 2018.05.21. 17:05:55

@Aldric: Tetszett és megragadt a bejegyzés.
Ez így igaz.
Köszönöm szépen a kommentet!