Ugróbéka

Bababarát kórház? (1. rész)

2018. május 14. - Ugróbéka anyukája

Véleményem szerint egy kórház akkor mondhatná el magáról, hogy bababarát, ha kismamabarát is egyben, mert a kettő szorosan összefügg egymással… Ha az újdonsült anyuka a szülés általi megterheléshez képest jól érzi magát, ha barátságos, netán szeretetteljes légkör veszi körül, akkor ugyanezt a nyugodt állapotot tudja közvetíteni kisbabája felé.

De lássuk a gyakorlati tapasztalatokat, amik ennek nem kissé mondanak ellent. 

Arról már a szülés kapcsán beszéltem, hogy mennyire információszegény volt a környezet. Ráadásképpen az a csekélyke segítség, amit a halandó – értsd: bennfentes ismerős nélküli, szülésznőt meg nem bízott – ember kapott, is egymással teljességgel ellentétesnek és kibogozhatatlanul összefüggéstelennek mutatkozott. Magyarán mást mondott a nappalos nővér, aztán mást az éjszakás, és megint mást a következő nappalos. Nem volt két egyforma tanács, nem volt két összeilleszthető puzzle darab. 

Hiába díszelegnek minden szobában és a folyosó minden egyes részén a nagybetűs szoptatási irányelvek, és – feltételezem – hiába részesül a személyzet folyamatos képzésben a nagy szervezetek által megalkotott jogszabályokról és elvárásokról, ha mindenki a saját feje, korábbi tapasztalata, előző regulák alapján nagy kapkodással próbálja ellátni egy személyben még legalább egy másik munkáját. 

Így történhetett meg például, hogy egy bababarát jelzőt felvett intézményben az alábbi sorrendben a következő eszközök használatát javasolták, és beszerzését sürgették (utóbbinál az utolsó kivétel): bimbóvédő, cumisüveg, cumi. Csak, hogy az anyuka mindenképpen és kizárólag anyatejjel, zökkenőmentesen tudja táplálni gyermekét… 

Másrészről kétágyas szoba (még nem is olyan vészes, két, váltott normális szomszéddal), WC és zuhanyzó a folyosó végén. A kórteremben mosdó, két perc maximális erejű kiengedés után meleg víz, ha ötöt is vársz, talán enyhén forró. Pelenkázó és kiságy van, ruhát és pelenkát (na meg takarót) viszel, az első nap nagylelkűen adnak egyet-egyet. Számításokhoz képest majdnem korrekt. 

Az első éjszaka a szomszéd kétnapos gyermeke nyomja, én csak fordulok egyik felemről a másikra, és vissza, az ágy szörnyen nyikorog (mint később leteszteltem, inkább a fiókos szekrény, ahogy folyamatosan érintkeztek), senki sem alszik. A második éjjelen az én kétnapos kisfiam sír, két óra énekelgetés és pocaksimogatás után ő valamennyit szundít. Én kevésbé. Aztán érkezik a következő szobatárs, neki is ciripel a kislánya, amikor szintén császármetszés után másnap megkapja. Éjszaka fenn vagy – hogy szokjál hozzá? –, de első nap még bízol a délelőttben. (Máskor is voltál már kórházban, tudtál napközben pihenni.) Ekkorát még nem tévedtél. 

Húsz percenként – nem túlzás! – adják egymásnak a kilincset a „hivatalos látogatók”. Külön jön az ügyeletes szülész-nőgyógyász vizit céljából a kompániával, külön a gyerekgyógyász, külön a szülésznő és külön a csecsemős nővér. Ez még rendben is lenne, nagyjából, ha egymás után jönnének közvetlenül, vagy meghatározott időben, vagy nem tudom. Még ez is sok. De: külön bejönnek, hogy mérjük meg a testhőmérsékletünket, külön 5 perc múlva, hogy mondjuk be az eredményt, külön, hogy kérünk-e és milyen gyógyszert, aztán megint külön meghozzák. Aztán külön jönnek az injekciókkal, külön a reggelivel, külön a kérdésekkel. Jönnek a takarítók – egyszer, hogy kivigyék a szemetet, majd másszor, hogy felmossanak, és harmadszor, hogy megkérdezzék, itt takarítottak-e már, majd negyedszer ugyanezért még egyszer. És ez nem vicc! Megesett. Aztán jönnek a kérdőívekkel, szórólapokkal, jön a fotós, hogy mikor jöjjön, jön fél óra múlva, hogy mégis most jön, hozzák az elkészült képeket, többször kérdezni, hogy kéred-e az ilyen-olyan csomagajánlatokat. Megkapod az újszülöttes bőröndöt, de még el se jutottál odáig, hogy keress egy tollat. Még kétszer benyitnak, hogy kitöltötted-e már a papírt, majd elviszik. Már nem tudod, hol vagy, és hogy egyáltalán hogy hívnak. Igyekszel jó képet vágni, amikor a saját orvosod néz be, de látja rajtad, hogy nem vagy önmagad. És addig nem megy el, amíg nem mosolyogsz – mert ott van az a picúr, akire régóta vártál, és akinek örülnöd kell. A leírt szituációban is.

Folytatás hamarosan!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ugrobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr1713927806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.