Ahogy az ember a kisbabával kapcsolatban bárkivel beszélgetésbe elegyedik, elkerülhetetlen, hogy el ne kezdjék puffogtatni a közhelyeket. Lehet, hogy valaki komolyan is gondolja, vagy nála így működött és így érzékelte, de szerintem egyik címbéli kijelentés sem tükrözi a valóságot. Persze némi valóságalapja – mint a meséknek – mindegyiknek van.
Igaz, hogy ahogy telik-múlik az idő, a problémák változnak. Mások lesznek, esetleg a jelentőségük is nagyobbnak tűnik. Mindettől függetlenül azt nem állítanám, hogy „kis gyerek – kis gond, nagy gyerek – nagy gond”. Bár ott még nem tartunk, hogy nagy lenne a gyermekünk. ;-)
Már csak azért sem vélem így, mert ahogy a nehézségek növekednek, a kisember is érik. És itt nem kizárólag arra utalok – sőt –, hogy például megtanul beszélni, sokrétűbben kommunikálni, így könnyebben megérti a szülő, hogy mit szeretne. Hanem, hogy ő maga (jó esetben és megfelelő neveléssel) megtanulja kezelni az életben adódó helyzeteket, ő maga megtalálja a megoldásokat, a lehetőségeket. Fejlődik a kifejezőkészsége, az intelligenciája és az érzelmei. Nem kell helyette, a nevében határoznunk, csupán segíteni a döntések helyes meghozatalában, a körülmények mérlegelésében, hogy aztán ő tudja kimondani a végső szót. És ha kellőképpen figyel, rendes és önálló, akkor az intézkedés részét is átveszi tőlünk.
A másik oldalról: de szép is lenne, ha „minden nappal egyre könnyebb”! Erre vágyunk és várunk. Mindhiába. Amikor még a pocakomban hordoztam Áronkát, majdnem mindenki, akivel összefutottam, kényszert érzett rá, hogy elmesélje legmeghatározóbb emlékeit a szülésről vagy a gyermeknevelésről. Nem bántam, amennyiben nem volt túl hosszú, fárasztó és érdektelen, szívesen is hallgattam. De nem mint jó tanácsot, annyira nem is foglalkoztam vele. Készültem rá, tudtam, hogy milyen lesz. Aztán mégsem. Minden a feje tetejére állt.
Ilyen módon mentek el a fülem mellett azok a megállapítások, hogy az első hetekben, hónapokban nehéz, de aztán menni fog minden, mint a karikacsapás, és szép és jó lesz. Mindenki – egymástól függetlenül – ezt a szót használta: „nehéz”. El nem tudtam képzelni, hogy mi nehézség lehet abban, amit a nő annyira szeretett volna, és végre megkapta. Hamarosan a kezében tarthatja a kis lényt.
Aztán elkezdődött. Bárki kérdezett, hogy „milyen?” – vagy ha nem is, akkor magamtól –, azt mondtam, hogy „ez nem nehéz, ez katasztrófa!”. És így is éreztem. Hiába olvastam ki három könyvet, hiába jártam szülésfelkészítő-tanfolyamra (Apával együtt), erre nem lehet felkészülni. Hirtelen (kilenc hónap után) ott termett melletted egy újszülött, aki nem csak akkor sír, ha éhes vagy fáradt, vagy pisis-kakis, és egyáltalán nem jelez sem hangokkal, sem arckifejezésekkel, sem gesztusokkal olyan egyértelműen, mint ahogy azt bárhol akárki híreszteli, leírja, és ahogy a kismama agyában leledzett.
És vártad azokat a fordulókat: „az első 2 hét”, „az első 6 hét”, „az első 2-3 hónap”, „az első 3-4 hónap”. És már tudod, hogy következik „az első 6 hónap” és még „az első 1 év” is… Eleinte még számolod vissza a napokat, de aztán azzal is felhagysz. Nem válik itt semmi egyszerűvé!
Ami engem a leginkább elkeserített, az a józan ész feleslegessége. Világ életemben azzal tudtam némiképp érvényesülni, munkát találni és tisztességesen elvégezni, hogy logikusan gondolkodtam. Rendszereztem, láttam a megoldandó feladatot, és cselekedtem. Munkahelyi konfliktusom legfeljebb abból adódott, ha ebbe valaki bele akart szólni. Mert én tudom, hogy mi a fontos, és hogyan tudom beosztani az időmet.
De itt nem lehet az értelembe kapaszkodni, nincsenek sablonok. Rend meg főleg. Néhány hét leforgása alatt rájöttem, hogy nem léteznek megoldások. Előtör a probléma, próbálsz valamit tenni, agyalsz rajta, aztán elmúlik. Vagy – ritkább esetben – sikerült véletlenül jót lépned, vagy magától tűnik el. Vagy megmarad, csak jön egy újabb gond, ami (a bébit zavarja, téged meg) foglalkoztatni kezd. Egyetlen marad hátra: TÚL KELL ÉLNI! Egyszercsak nem hadakozol tovább, sodródsz az eseményekkel – hátha néha felbukkannak az ösztöneid –, és tényleg csak a túlélésre koncentrálsz.
Folytatás hamarosan!
